A kérdés talán azt sejtetheti, hogy a méretezett alaprajz készítés egy egyszerű folyamat és bárki szakszerű munkát tud végezni. Vagy legalábbis olyan ház alaprajz készíthető, amelyet fel tudnak a mérnökök és a tervezők használni. Az alaprajz készítés sajnos nem egy olyan feladat, amely egyszerűen abszolválható, legalábbis, ha a későbbiekben erre alapozva készülne egy ház. Vagy még rosszabb, ha nem is készült ilyen a vásárolt házhoz.
Miért nem mindegy, hogy a méretezett ház alaprajz ki által készül?
Vetülhet fel a kérdés és valamilyen szinten még érthető is. Mindenki képes arra, hogy előkapjon egy mérőszalagot és leméregesse, hogy akkor melyik fal milyen hosszú és magas. Vagy éppen, hogy az egész szoba milyen széles, hosszú vagy magas. A ház alaprajz azért fontos, mert az építők ezt alapul véve fogják felépíteni a házat. Amennyiben ezzel probléma van, az mindenképpen kiderül. Azonban ekkor ennek már nagy anyagi vonzatai lehetnek. Például kiderül, hogy az alaprajz készítés közben nem lettek figyelembevéve bizonyos tényezők. Ennek következtében pedig nem fér be az ajtótól az ablak. Bár röhejesnek tűnhet a példa mégis, a mérési hibákból egészen könnyen kialakulhat egy ilyen. Ezt pedig javítani nem olcsó.
Mit lehet akkor tenni?
Mindenképpen olyan szakemberrel érdemes együtt dolgozni, aki tapasztalt és nem most lát először alaprajzot. Egyébként a Mérnöktender munkavállalói pontosan ilyenek. Nem beszélve a korrekt árakról és a profi munkáról. A méréseket például speciális műszerekkel végzik, így megkapható a legpontosabb kép a méretekről. Fontos tényező azonban, amennyiben újépítésű házról lesz szó, hogy legyenek konkrét elképzelések. Ez alapfeltétele annak, hogy ha elkészül a ház, úgy menjen be az ember, hogy szeret ott lenni. Márpedig, ha egy előre megálmodott ház épül fel, az olyan lesz.
Vélemény, hozzászólás?